Sziasztok!ezen az oldalon megtalálhattok mindent a PUNK ROCK-kal kapcsolatban sőt annál többet is.

PL.Heavy Metal, Numetal stb.

Ezen az oldalon megtalálhatóak:

Punk Rock

Numetal

Heavy Metal

Pop Rock

A punk rock alműfajai

A hetvenes és a nyolcvanas évek között a punk rockból több, a műfajt sajátos módon értelmező alműfaj nőtte ki magát.

Az Egyesült Államokban feltűnt a hardcore punk, amely gyors, agresszív tempójáról és politikai témájú dalszövegeiről ismerhető fel. Olyan előadók által jelent meg, mint a Dead Kennedys, a Black Flag, a Bad Brains, a The Descendents, a korai Replacements és a The Germs, s olyanok által formálódott mozgalommá, mint a Minor Threat, a Minutemen a Hüsker Dü és mások. New Yorkban nagy hardcore színtér jött létre az Agnostic Front, a The Cro-Mags, a Murphys Law, a Sick of it All és a Gorilla Biscuits vezetésével. Ekkoriban alakult ki a skate punk, és a straight edge alműfaj is.

Eközben az Egyesült Királyságban, különféle post-punk együttesek jelentek meg, például Joy Division, Throbbing Gristle, Gang of Four, Siouxsie & the Banshees, Public Image Ltd, Adam and the Ants és a Bow Wow Wow, melyek közül az utolsó négyben megtalálhatók a brit punk rock veteránjai is.

Habár egyes 1980-as évek előtti együtteseket is ide sorolnak be, az Oi! zene valójában csak a nyolcvanas években vált önálló műfajjá. Az elnevezés Garry Bushell újságírótól származik, aki a névadáshoz a Cockney Rejects „Oi! Oi! Oi!” című számát használta fel. A mozgalom jeles képviselői a Cock Sparrer, a Cockney Rejects, a Blitz és a Sham 69.

A Ramones-féle rágógumi-pop hatására formálódó stílusú együttesek dallamos zenéjét és dalszövegeit inkább a humor kísérte, a punkra jellemzőbb nihilizmus és rendszerellenesség helyett. A Ramones, a Buzzcocks, a The Rezillos és a Generation X a későbbi pop punk alműfaj megalapítóinak is tekinthetők.

A punk rock története Magyarországon

A punk mozgalom hazai megjelenése 1978-ra tehető. Az első együtteseket főként középiskolás fiatalok alakították meg a nyugati előadók, például az angol Sex Pistols hatására. A CPg, az ETA, a Kretens, a Tizedes meg a többiek, a QSS és egyéb, dalszövegeikben a szocialista diktatúrát bíráló előadók tevékenységét a pártállam nem nézte jó szemmel. Lemezkiadásra nem volt lehetőségük, házi körülmények között vagy koncertjeiken felvett zenéjük többnyire magnókazettákon terjedt kézről-kézre.

1983-ban a rendszert nyíltan becsmérlő CPg-t, amelyet a sajtóban igyekeztek az ekkoriban megjelenő rasszista skinhead mozgalommal is összefüggésbe hozni, közösség elleni izgatás vádjával bíróság elé állították és tagjait – a fiatalkorú basszusgitáros kivételével – letöltendő börtönbüntetésre ítélték, hogy ezzel példát statuáljanak mindenki számára.^[4] Kevésbé ismeretes, hogy 1984-ben egy Közellenség nevű együttes is hasonló sorsa jutott, rögtön az első (félbeszakított) koncertje után.^[5] 1985 táján a rendszer már kevésbé volt szigorú (habár az időközben szigorúan titkos minősítés alól feloldott dokumentumok szerint a mozgalom tagjaival kapcsolatban a hatóságok továbbra is adatokat gyűjtöttek, illetve esetenként nyomozást is folytattak^[6]), a Kretens még egy külföldi turnéra is lehetőséget kapott, melynek sikere bizonyíték arra, hogy tehetség terén a hazai punk zenészek sem feltétlenül maradtak el külföldi társaiktól.

A punk első hullámának az 1990-es rendszerváltás vetett véget. Az időközben felnőtté vált első generációs punkok ezután többnyire felhagytak a zenéléssel, bár némelyik együttes nagyjából egy évtized múltán ismét összeállt egy-egy nosztalgiakoncert erejéig. A kilencvenes években bekövetkezett a mozgalom ideológiai átalakulása, mivel új ellenfélre talált a globalizmus és a fogyasztói társadalom képében. A mai magyar punkegyüttesek közé tartozik az Alvin és a mókusok, Auróra, a Kretens, a Rózsaszín Pitbull, a Bankrupt, a Hatóságilag TILOS, a Prosectura, a Hátsó Szándék, a HétköznaPICSAlódások, a Fiend Club (The Misfits tribute band). Eközben az underground kitermelte punkon belüli ellenzéket is (?, Csermanek Lakótelep, Das kapital, A Csinovnyik halála, Csók és Könny, Tekintetes Úr, Büdösök stb), melyek a 80-as évek megközelítési módját próbálják alkalmazni a jelen problémáira.

Örökség és aktuális fejlődési utak

Az underground punk mozgalom az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában számtalan olyan együttest termelt ki magából, melyek a punk rock hangzást vagy az ahhoz kapcsolódó szellemiséget és a csináld magad etikát felhasználva valami egészen mást hoztak létre. Az 1980-as évek végére ezek az együttesek teljesen eltávolodtak punk elődeiktől, és megalkották az alternatív rockot. Az olyan alternatív együttesek, mint a Sonic Youth és a Pixies egyre nagyobb közönséget értek el, a kiadók pedig egyre nagyobb hasznot nyertek az undergroundból, amelyből 10 év alatt kinőttek.

1991-ben a Nirvana Nevermind című albuma óriási üzleti sikert ért el. A Nirvana a punkot tartotta a legfontosabb ötletadó forrásának. Habár saját stílusukat punk rocknak definiálták és számos punk ikonért síkra szálltak (ahogyan azt az alternatív rock együttesek is tették), a Nirvana zenéje mégis ugyanolyan volt, mint a garázs vagy indie rock és a heavy metal egyes változatai, amelyek évtizedeken át léteztek. A Nirvana sikere indította be az alternatív rock kirobbanását, amely az 1980-as évek végéig szinte ismeretlenül létezett, és hozzásegítette ahhoz, hogy a részévé váljon a kilencvenes évek popzenéjének. Az 1991: The Year Punk Broke című film dokumentálja a rock zene rajongók ízlésének változását, példaként hozva fel a Nirvana-t, a Dinosaur Jr-t és a Sonic Youthot.

Az 1990-es évek közepére egy új punk változatnak tekinthető mozgalom került be a zene főáramába. Színtere a kaliforniai Berkeleyben levő Gilman Street 924-ben koncentrálódott és olyan együttesek alkották, mint az Operation Ivy, a Green Day és a (részben volt Operation Ivy-tagokból álló) Rancid, amelyekhez később csatlakozott az AFI is. A Bad Religion gitárosa, Brett Gurewitz által alapított Epitaph Records nevű független kiadó megalkotta a „skate punk” bázisát, melyhez csatlakozott többek közt a The Offspring, a Pennywise, a NOFX és a The Suicide Machines.

Az együttesek egy része folyamatosan váltogatta a kiadókat, némelyikük pedig az átlag zenekedvelők számára könnyebben befogadható pop stílusú zenét kezdett játszani, amely üzleti sikert hozott. Az 1990-es évek végén a ska punk ismét újraéledt. Ez a folyamat a 2000-es években is folytatódott, olyan együttesek által, mint a Streetlight Manifesto, a Reel Big Fish és a Less Than Jake.

Az alternatív rock üzleti sikere megnyitotta az utat egy új stílus, a pop punk számára, amelyet a sajtó „áruházi punknak” is nevezett; ez az irányzat a főáramban is komoly eredményeket ért el. A Blink-182, a Good Charlotte, a Sum 41, és mások felbukkantak az MTV-n és más média orgánumokban is. A 90-es évek végére a punk már annyira beépült a nyugati kultúrába. hogy ezen profitorientált együttesekre gyakran csak úgy hivatkoztak, mint „lázadókra”, fokozva ezzel a punk rockerek nagy kiadókkal és MTV-vel szembeni ellenszenvét, ugyanis ezeket az együtteseket épp az a rendszer vásárolta fel, amely ellen a mozgalom elindulása óta tiltakozott (habár a műfaj úttörői még jelentettek meg lemezeket a nagy kiadóknál is), így nem a punk igazi arcát mutatták meg. A vita a modern „pop punk” népszerűségéről folytatódott az eredetiséget és hitelességet kereső fiatal punkgeneráció tagjai között a 2000-es években, miközben a Green Day Grammy-díjat nyert és ezzel szupersztár státuszúvá vált.

 

Pop Rock

 

A pop rock egy olyan zenei stílus, amely egyesíti magában a rock és popzene elemeit. A dalokat fülbemászó dallamok, egyszerű dalszerkezet (pop rész), valamint fokozott gitárhasználat, karakteres ritmusszekció és némileg agresszív hozzáállás jellemzi (rock rész). A kifejezést legkorábban a Beatles szerzeményeivel kapcsolatban emlegették, őket olyan előadók követték, mint a The Grass Roots, Gary Puckett & The Union Gapot és a The Buckinghams. A surf rock a pop rock egyik fajtájának vehető.

A pop rockot a 70-es években nagyrészt felváltotta a soft rock. Bár az 1970-es, 1980-as években kevés olyan előadó volt Napoleon Boulevard amit szigorúan pop rocknak nevezhetünk, a hard rock és heavy metal színteréről érkeztek ilyen irányú megmozdulások, gyakoriak voltak az úgynevezett „power balladák”, amelyek a könnyedebb oldaláról mutatták be az együttest.

A pop rock legújabb hulláma az 1990-es években zajlott, Alanis Morissette és Melissa Etheridge munkásságának jóvoltából. A műfaj az utóbbi években egyfajta újjáéledésen megy keresztül, párhuzammal azzal, ahogy a hard rock előadók kiszorultak a listákról az R&B és hip-hop zenészek javára. A modern pop rock dal jellemzői a lágy szöveg és a dallamos kórus, és rendelkeznek némi alternatív rock befolyással. Szintén befolyásolta a pop rock a punk rockot, az így kialakuló pop punk sokkal könnyedebb és slágeresebb lett, mint a korai kemény punk. Modern pop rock és pop punk előadók többek között: Anastacia, Gackt, Michelle Branch, a McFly, a Skye Sweetnam, Ashlee Simpson, a Maroon 5, Pink, a Fefe Dobson, a Switchfoot, az All American Rejects, Kelly Clarkson, Avril Lavigne, a Good Charlotte, a Simple Plan, a Green Day, és Kate Nash. Néhány hard rock együttest, mint a Nickelback, Red Hot Chili Peppers és Bon Jovi, az utóbbi idők slágersikerei miatt ugyancsak belesorolják a pop rock stílusba.

Sok vita van arról, hogy bizonyos művészeket a hard rock, vagy a pop rock stílusba soroljanak-e, erről a kritikusok és a rajongók berkeiben is eltérő a vélemény. Például a Powderfinger együttest kereskedelmi sikereik ellenére még alternatív rock együttesnek tartják.

 

Nu-Metal

A nu metal (más néven nu metal, new metal, aggro metal, nü metal) zenei irányzat az 1990-es évek közepén kialakult, a grunge és az alternatív metal zenei hagyományait a hip hoppal, az elektronikus zenével és más metalirányzatokkal ötvöző könnyűzenei műfaj. Éppen e műfaji átjárhatósága okán a nu metal stílusjegyei nehezen meghatározhatóak.

Története

A nu metal születése az 1991-ben induló Lollapalooza zenei fesztiválhoz köthető, melynek köszönhetően szélesebb körben ismertté váltak a hagyományos metalzenét egyéb műfajokkal ötvöző zenekarok (Primus, Fishbone, Rage Against the Machine, Marilyn Manson stb.). Napjaink legismertebb nu metal-zenekara a Slipknot,a System of a Down,a Linkin Park, a Limp Bizkit, a Korn, a Deftones és a Soulfly. A műfaj képviselőinek legfőbb zenei rendezvénye az utazó Ozzfest fesztivál.

Kurt Cobain halálát tartják az alternatív rock hanyatlásának kezdeteként, teret adva a nu metál együtteseknek, melyek a thrash metalból (például Metallica) és az alternatív metálból nyernek inspirációt.^[1] Ross Robinson producert tartják a műfaj „keresztapjának”: az ő nevéhez fűződnek többek között a Korn albumai, melyeket tipikusan a nu metál legjobb megtestesülésének tartanak. A Korn első albuma 1994-ben jelent meg, de az áttörést az 1998-ban kiadott Follow The Leader korong jelentette. Ugyanebben az évben óriási sikert aratott a Family Values Tour nevet viselő turné, melyen a Kornon kívül részt vett a Limp Bizkit, az Incubus, az Orgy, az Ice Cube és a Rammstein is. A rádiók és az MTV is egyre több adásidőt szentelt az új irányzat képviselőinek. Az irányzat terjedéséhez hozzájárult az MTV Return of the Rock műsora, melyben a Korn és a Limp Bizkit is szerepelt.

Az irányzat a századfordulón már ún. mainstream sikereket is elkönyvelhetett; a nu metal fogalma elterjedté vált, az ide tartozó együtteseket pedig úgy írják le, hogy általában a hagyományos metal műfaját más műfajokkal (például hip hop-pal vagy elektonikus zenével, rap-pel) ötvözik.

A nu metal pontos meghatározása szinte leheteten, mivel a legtöbb, nu metal kategóriába sorolt együttes sokféle más stílust is felhasznál. A hagyományos metált kedvelők általában elutasítják a meghatározást, miszerint a nu metal a metál műfajok közé tartozik.

 

 

Heavy Metal

A heavy metal (vagy egyszerűen csak metal) rockzenei műfaj, amely 1968 és 1974 között jött létre.A heavy metalt életre hívó, blues-rock és pszichedelikus rock gyökerekkel rendelkező együttesek gitár- és dobközpontú, vastag, kemény hangzást alakítottak ki, melyet erős torzítás és gyors gitárszólók jellemeznek. A heavy metal a könnyűzenei műfajok egyik legextrémebb formája. (A kifejezés eredeti jelentése angolul nehéz fém.)

Bár már a korai heavy metal együttesek, mint a Led Zeppelin, Deep Purple és a Black Sabbath is hatalmas közönséget vonzottak, ugyanakkor folyamatosan támadták őket a műfajon kívülről, ami azóta is végigkíséri a metal zene történetét. Mikor a heavy metal együttesek első hulláma kezdett kifáradni, az 1970-es évek végén felbukkant a brit heavy metal új hulláma (New Wave Of British Heavy Metal, rövidítve NWOBHM), amely sokkal inkább eltávolodott az eredeti blues hatásoktól, és beolvasztotta a műfajba a punk rock fogósságát.

A heavy metal az 1980-as években vált igazán népszerűvé világszerte, amikor sok, ma már szélesebb körben elterjedt alműfaja először kifejlődött. A metal korábban ismert formáinál jóval agresszívebb és extrémebb variációk jobbára csak az underground közönség figyelmét keltették fel, de például a glam metal és kisebb mértékben a thrash metal is már komoly kereskedelmi sikereket arattak.

Magyarországon mindig is mostohán kezelték a műfajt, bár a nemzetközi trendeknek megfelelően, az 1970-es évektől már itthon is tömegeket vonzottak a külföldi példaképek követői,elsősorban a P. Mobil. Az állampárti kultúrpolitika miatt az első magyar heavy metal lemezek elkészítése azonban csak a következő generációnak adatott meg, az 1980-as évek második felében.

 

Műfaji jellemzők

A heavy metal tipikus jellemzői a gitár és dob uralta hangzás, az erős ritmusok, a komolyzenei, blues vagy szimfonikus stílus. Mindamellett, a heavy metal különböző ágai saját stilisztikai variációkkal rendelkeznek, melyek gyakran mellőzik, vagy módosítják ezeket a jellemzőket. Egy heavy metal együttesben a dobos, basszusgitáros, ritmusgitáros, szólógitáros és énekes – aki valamelyik hangszeren is játszhat – a legjellemzőbb felállás.^[7] A billentyűs hangszerek népszerűek voltak a korai metal együtteseknél – különösen a (hammond) orgona és esetenként a mellotron – bár ezek használata már kevésbé megszokott. Az 1990-es évektől néhány stílus – a prog-metal, az európai power metal és utóbbi időkben a black metal – használ billentyűsöket, mások kerülik, noha a különböző alműfajok fejlődésével kezdik visszanyerni népszerűségüket.

A heavy metal dalok nagyban támaszkodnak az erős, tisztán hangszeres komponensekre. A gitár és felerősített hangja a heavy metal kulcseleme.^[8] A gitárok gyakran túlvezérelt csöves erősítőkön vagy torzító elektronikán keresztül szólalnak meg, hogy erőteljesebb, vastag, kemény hangzást hozzanak létre. A heavy metal egyik kulcseleme a gitárszóló. A műfaj kialakulásakor a minél bonyolultabb szólók és riffek nélkülözhetetlen részei voltak a heavy metalnak. A gitárosok a söprés-pengetést (sweep-picking), az érintőstílust (tapping) és egyéb más technikákat használnak a gyors gitárjáték elérése érdekében, és sok alműfaj a virtuozitást fölébe helyezi az egyszerűségnek. A technológia fejlődésével a gitár hangjának megváltoztatására új módokat alkalmaztak. Az 1970-es évek korai szakaszában felbukkantak a két szólógitárost alkalmazó együttesek. Sok együttes, mint például a Judas Priest vagy az Iron Maiden, követték a mintát, hogy a szóló- és ritmusfeladatokat két gitáros osztja meg egymás között.

Az énekesek hagyományos frontemberi, együttesvezetői szerepével gyakran kerül összeütközésbe a gitár dominanciája, ami zenei feszültséget teremt. A heavy metalban egyformán fontos mindkettő, a gitár és az ének is.^[7] A metal-éneklés meglehetősen változatos. Az énekesek képességei és énekstílusa Rob Halford (Judas Priest) és Bruce Dickinson (Iron Maiden) többoktávos teátrális énekétől kezdve egészen James Hetfield (Metallica) és Lemmy (Motörhead) rekedtes énekén át David Vincent (Morbid Angel) és George „Corpsegrinder” Fisher (Cannibal Corpse) gyomorból feltörő hörgéséig terjed.

A basszusgitár többnyire jelentős szerepet játszik a metalegyütteseknél, a hangzás mély tónusait szolgáltatja, ami a zenét „súlyossá” teszi.^[9] Egyes zenekaroknál a basszusgitár hangját torzítják, és effekt-pedálok sorával modulálják. A metalegyüttesek basszusgitárosai az ujjal való pengetés helyett gyakran használnak pengetőt, a keményebb megszólalás eléréséhez. Sok más rockzenei műfajhoz képest a metal-dalokban gyakran alkalmaznak basszusszólókat, főleg a dal első pár taktusában. A dobfelszerelés általában sokkal nagyobb, mint más rockzenei formáknál. A standard felső tam, lábdob, pergő, lábcin, kísérő és beütő cin mellett dupla lábdobot, számos felső tamot és sok különböző típusú cintányért használnak, valamint más ütős hangszereket is, például kolompot.

Az élő megszólalás esetén a hangerőt gyakran tekintik lényeges tényezőnek. Jimi Hendrix és a The Who nyomán – utóbbi „A világ leghangosabb együttese” címet is birtokolta egy időben a Guinness Rekordok Könyvében – a korai heavy metal együttesek új mércét állítottak fel a koncertek hangerejét illetően. Tony Iommi, a stílusteremtő Black Sabbath gitárosa, csak egyike azoknak a korai heavy metal zenészeknek, akik komoly halláskárosodást szenvedtek a koncertjeik nagy hangerejétől. A detroiti rocker Ted Nugent és a The Who gitárosa Pete Townshend, mindketten szinte teljesen megsüketültek mára. A heavy metal hangerőmániáját a This is Spinal Tap című ál-dokumentumfilmben figurázta ki a Spinal Tap nevű fantomegyüttes gitárosa, „Nigel Tufnel”, aki elárulta, hogy az ő Marshall erősítőin 11-re is fel lehet tekerni a hangerőt.

A dalszövegek tematikája

A Black Sabbath és az általuk inspirált sok-sok együttes a dalszövegekben „olyan mértékben koncentrálnak a sötét és nyomasztó témákra, amire korábban nem volt példa a popzene egyéb formáiban”, állítják David Hatch és Stephen Millward kutatók. Ők a Sabbath 1970-es, Paranoid című albumát hozzák fel példaként, „amelynek olyan dalai, mint a címadó Paranoid vagy a Fairies Wear Boots sérült személyiségekről szólnak (előbbi a paranoia, utóbbi a drogozás hatásait boncolgatja), míg más dalok szélesebb körű problémákkal foglalkoznak, mint a háború és a halál témája, a War Pigs és a Hands of Doom dalokban”.^[10] A nukleáris pusztítás témája később olyan dalokban került elő, mint a 2 Minutes to Midnight az Iron Maidentől, vagy a Killer of Giants Ozzy Osbourne-tól. A heavy metal műfajban túlsúlyban van a halál témája, mely rendszeresen felbukkan a dalszövegekben, még ha elég különböző módokon is, ahogy azt a Slayer vagy a WASP példája mutatja. A death metal és a grindcore legextrémebb formái agresszív és véres dalszövegekkel operálnak.

A műfaj blues-gyökereiből eredően egy másik fontos téma a szex, amelynek vonala a Led Zeppelin kétértelmű dalszövegeitől a szókimondóbb glam és nu metal együttesekig terjed.^[11] A szerelmi tragédiák állandó témák a gothic és doom metalban, akárcsak a nu metalban, ahol még a fiatalkori szorongás foglal el központi helyet. A tradicionális heavy metal dalokban gyakran különös, fantasy-ihlette dalszövegek szerepelnek, elrugaszkodva a valóságtól. Az Iron Maiden dalszövegei például nagyon gyakran mítoszok, regények, és versek alapján íródnak, mint például a Rime of the Ancient Mariner, ami egy Samuel Taylor Coleridge költeményre épül. A Led Zeppelin dalszövegei gyakran utalnak a Gyűrűk Ura történetére, vagy egyéb mítoszokra és néphagyományokra, ahogy a The Battle of Evermore, az Immigrant Song, a Ramble On, a No Quarter, és az Achilles Last Stand. Az 1980-as évektől kezdve, a thrash metal felemelkedésével és az olyan dalok, mint az …And Justice for All (Metallica), vagy a Peace Sells (Megadeth) felbukkanásával egyre több metal dalszövegben szerepel társadalomkritika. Az olyan alműfajok, mint a death metal, a black metal, vagy a progresszív metal gyakran foglalkoznak filozófiai mondanivalókkal.

A heavy metal szövegi tematikája régóta célpontja a kritikáknak. Jon Pareles, a The New York Times kritikusa szerint „a heavy metal témája egyszerű, és látszólag univerzális. Hörgésekkel és sóhajokkal, félirodalmi dalszövegekkel egy határtalan bulit celebrál... a zene nagy része pedig stilizált és formalizált”.^[12] A zenekritikusok gyakran tartják a metal dalszövegeket éretlennek és banálisnak, mások pedig a nőgyűlölet és az okkultizmus támogatását kifogásolják. Amerikában az 1980-as években a PMRC petíciót nyújtott be a Kongresszusnak, hogy szabályozza a könnyűzenei piacot a nemkívánatos dalszövegek miatt, különös tekintettel a heavy metal dalokra. 1990-ben két fiatal szülei az amerikai bíróságon beperelték a Judas Priest együttest, azzal a váddal, hogy a fiaik azért lettek öngyilkosok öt évvel korábban, mert egy Judas Priest-dal tudat alatt ezt sugallta nekik. Habár az ügy hatalmas médiavisszhangot váltott ki, végül ejtették a vádat.^[13] Néhány muszlim többségű országban a hivatalos álláspont szerint a heavy metal a tradicionális értékeket fenyegeti. Az olyan országokban, mint Marokkó, Egyiptom, Libanon és Malajzia, metalzenészeket és -rajongókat tartóztattak le, és börtönöztek be.^[14]

Látvány és divat

Ahogy sok populáris műfajnál, a látványelemek nagy szerepet játszanak a heavy metalnál is. A hangzáson és a dalszövegeken túl, egy heavy metal együttes „imidzse” a lemezborítókon, a logókban, a színpadi kellékekben, a ruházatban, és a videoklipekben is megjelenik.^[15] Néhány heavy metal előadó, mint Alice Cooper, a KISS, és a Gwar, legalább annyira ismertek meghökkentő színpadi megjelenésükről és előadásaikról, mint a zenéjükről.

A hátközépig érő hosszú haj, Weinstein szerint, a metaldivat elengedhetetlen ismertetőjele.^[16] Eredetileg a hippi-kultúrából vették át, és az 1980-as/1990-es évekre a metalosok hosszú haja „egy generáció gyűlöletét, szorongását és kiábrándultságát szimbolizálta, hogy látszólag sehol nem éreztek otthon magukat”, állítja Nader Rahman újságíró. A hosszú haj megadta a metalközösség tagjainak „azt az erőt, amire szükségük volt, hogy bármi ellen lázadjanak”.^[17]

A heavy metal rajongók klasszikus öltözete „kék farmernadrágból, fekete pólókból, és fekete bőr- vagy farmerkabátokból áll…. A pólókat általában a kedvenc metalegyüttesük logója, vagy egyéb képi megjelenítése díszíti”.^[18] A metalrajongók a „szado-mazo közösség öltözködését (láncok, fémszegecsek, koponyák, bőrök és keresztek) is átvették”. Az 1980-as években rengeteg minden hatott a metaldivatra, a punktól a gothic rockon át a horrorfilmekig.^[19] Sok metal előadó az 1970-es/80-as években különleges alakú és feltűnően színezett hangszereket használt, hogy erősítse színpadi megjelenését. A divat és az egyéni stílus különösen fontos volt a korszak glam metal együtteseinél. A zenészek jellemzően hosszú, festett, és hajlakkal beállított frizurát viseltek (innen az elnevezés: „haj metal”); sminket, rúzst és szemfestéket használtak; tarka ruhákat, köztük leopárdmintás pólókat és mellényeket, szűk farmer-, bőr-, vagy spandexnadrágot viseltek; fejpántokat és feltűnő ékszereket hordtak.^[20]

Fizikai megnyílvánulások

Az élő előadások közben sok metalzenész headbangel, ami a fej ritmikus rázását jelenti, amit a hosszú haj még inkább kihangsúlyoz. Az ördögvilla, vagy ördögszarv, egy kézmozdulat, ami szintén elterjedt, és Ronnie James Dio népszerűsítette a Black Sabbath, majd a Dio énekeseként.^[21] Gene Simmons a Kissből azt állítja, hogy ő volt az első, aki koncerten mutatta be ezt a kézmozdulatot.^[22]

A metalkoncertek közönsége nem a szokásos módon táncol; Deena Weinstein szociológus vitatja, hogy ez a főleg férfiakból álló hallgatóság és az „extrém módon heteroszexuális világnézet” miatt lenne. Weinstein két alapvető testmozdulatot figyelt meg, amelyek a táncot helyettesítik: a fejrázás és a karlengetés, mely egyszerre az elismerés jele és a ritmust követő mozdulat.^[23] A metalrajongók között népszerű a léggitározás, mind koncerten, mind az otthoni zenehallgatás közben.^[24] További jellemző közönségakciók a koncerteken a színpadmászás (stage diving), a tömegszörfözés (crowd surfing), a moshingnak nevezett kaotikus lökdösődés, és az ördögszarvak felmutatása.

Rajongói szubkultúra

Deena Weinstein vitatja, hogy a heavy metal túlélélése nagy mértékben annak az intenzív, kirekesztő, és erősen maszkulin szubkultúra kialakulásának lenne köszönhető, amely körülveszi a műfajt.^[25] Míg a metal rajongótábora főleg munkásosztálybeli, fiatal, fehér férfiakból áll, „toleránsak azokkal szemben, akik kívül esnek ezen a demográfiai csoporton, de követik öltözködési szokásaikat, megjelenésüket, és viselkedésüket.”^[26] A szubkultúrával való azonosulást nem csak a közösen megélt koncertek, a közös divat erősíti, de a nyomtatott metal magazinokhoz (fanzine), vagy a 2000-es években a weboldalakhoz (webzine) való hozzájárulásuk is.^[27]

A metalszíntér egy „kívülálló szubkultúraként” jellemezhető, saját magatartási kódexszel.^[28] Ez a kódex számos kötelezettséget ró az előadókra: abszolút hűségesnek kell lenniük a zenéhez, és az azt támogató szubkultúrához; nem szabad, hogy érdekeljék őket a kereskedelmi sikerek és a rádiós slágerek; továbbá tilos „eladni magukat”.^[29] A rajongók számára a kódex az „intézményesített hatalommal való szembenállást, és a többségi társadalomtól való elkülönülést” hirdeti.^[30] A metalkutatók megfigyelték a rajongóknak azt a hajlamát, ahogyan osztályozzák az előadókat és néhányat elutasítják, mint „pozőröket”, akik „úgy tesznek, mintha a szubkultúra részei lennének, de azt tartják róluk, hogy hiányzik belőlük a hitelesség és az őszinteség”.^[28][31]

A heavy metal kifejezés eredete

A heavy metal (magyarul nehéz fém) kifejezés eredete, mint zenei meghatározás, meglehetősen bizonytalan. A szókapcsolatot századokon át a vegyészetben és a kohászatban használták. A kifejezés egyik korai megjelenése a modern kultúrában William S. Burroughs író nevéhez köthető. The Soft Machine című, 1962-es novellájában az egyik szereplő „Uránusz Willy, a Heavy Metal kölyök”. Burroughs következő regényében (Nova Express, 1964) továbbfejlesztette a témát, és a függőséget okozó drogok metaforájaként használta a nehéz fém kifejezést.^[32]

Ian Christe heavy metal történész, 2003-ban megjelent könyvében (Sound of the Beast: The Complete Headbanging History of Heavy Metal) így magyarázza, hogy mit jelentenek a kifejezés egyes szavai a hippi szlengben: a heavy nagyjából a hatásos vagy ütős szinonimája, és metalnak neveznek egy bizonyos hangulatot, mintha valaki fémekkel gürcölne vagy fémek súlya nyomná.^[33] Ebben az értelemben a heavy szó lényeges eleme volt az 1950-es évek eleji beat-irodalomnak és a későbbi ellenkultúra szlengjének, az 1960-as évek közepén pedig már általánosan utalt a „nehéz zenékre” – a popzenei kínálat tipikusan lassú, keményebben megszólaló formáira.

Az Iron Butterfly együttes 1968 elején megjelent bemutatkozó lemezének címe: Heavy. Dalszövegben először – még ugyanabban az évben – a Steppenwolf híres Born To Be Wild dalában bukkant fel a heavy metal szókapcsolat.^[34] A kifejezés zenei eredetének egy későbbi – vitatott – magyarázatát a Jimi Hendrix Experience korábbi menedzsere, Chas Chandler szolgáltatta egy 1995-ös interjúban. Állítása szerint a heavy metal szókapcsolat a New York Times hasábjain, egy Jimi Hendrix egyik koncertjéről írt beszámolóban szerepelt először, a hatvanas évek második felében, ahol a szerző úgy jellemezte az előadást, „mintha nehéz fém zuhogott volna az égből”. A Chandler állítását alátámasztó eredeti cikket még nem sikerült megtalálni.

Egy zenei stílus leírására első alkalommal a Creem rockmagazin 1971. májusi számában használta a kifejezést Mike Saunders kritikus, a Sir Lord Baltimore együttes Kingdom Come című lemezéről írva: „A Sir Lord Baltimore úgy tűnik bevet minden heavy metal trükköt, ami a nagykönyvben meg van írva.”^[35] A kifejezés elterjesztésében szerepe volt a Creem egy másik kritikusának, Lester Bangs-nek is, aki az 1970-es évek elején az olyan együttesekről szóló írásaiban használta, mint a Led Zeppelin és a Black Sabbath.^[36] Számos zenekritikus kezdetben gúnyos megjegyzésként használhatta a heavy metal megjelölést, de a stílus rajongói gyorsan elfogadták ezt a címkét.

A magyar nyelvben a kifejezésnek kétféle írásmódja helyes, kiejtése mindkettőnek megegyezik. Legelterjedtebb az eredeti angol írásmód (heavy metal) használata, de a fonetikus átírás is alkalmazható (hevi metál), bár utóbbi nagyon-nagyon ritkán fordul elő. A kétféle írásmód különböző mutációi (például: heavy metál) abszolút helytelenek.

A heavy metal és a hard rock kifejezések gyakran keveredtek, elsősorban az 1970-es évek együtteseinek vonatkozásában. Abban az időszakban még egymás szinonimiái voltak,^[37] például az 1983-as kiadású Rolling Stone enciklopédia egyik szócikke szerint „az agresszív, blues-alapú hard rock stílusáról ismert Aerosmith a hetvenes évek közepének csúcs heavy metal zenekara volt Amerikában”.^[38] Az Aerosmith klasszikus hangzását – az egyértelműen tradicionális rock and roll gyökerei miatt – ma már kevesen neveznék heavy metalnak. Még ha néhány együttes neve szorosan összeforrt is a műfaj felemelkedésével – mint a Led Zeppelin és a Deep Purple –, a jelenkori metal közösség nagyrészt nem tartja őket heavy metal együttesnek.

Története

Előzmények (1960-as évek közepe)

A korai brit rockegyüttesekre nagy hatással volt az amerikai blues zene. Az 1960-as évek közepén olyan együttesek, mint a The Rolling Stones és a The Yardbirds sok – eredetileg akusztikus gitáron előadott – klasszikus blues nótát vettek lemezre elektromos gitárral és olykor gyorsabb tempóval. Ezekkel a zenei kísérletekkel az angol blues-alapú csapatok – és az általuk inspirált amerikai együttesek – kialakították azokat a stílusjegyeket, melyek a heavy metal alapjait adják: középpontban a kemény akkordokból építkező hangos és torzított gitárjáték.^[39] Ennek a megszólalásnak a népszerűsítésében kiemelkedő szerepet játszott a The Kinks 1964-es slágere, a You Really Got Me.^[40]

A gitárhangzás fejlődésében jelentős szerepe volt a gitárerősítők feedback technológiával szerelt új generációjának. A The Kinks gitáros Dave Davies mellett más gitárosok, mint például Pete Townshend (The Who) és Jeff Beck (Tridents, The Yardbirds) is kísérleteztek a feedback technikával.^[41] Hogy az egyre hangosabb gitárral lépést tudjanak tartani, a dobosok is erőteljesebb megszólalást, komplex és szintén hangosított megközelítést kezdtek alkalmazni, szemben a blues-rock – apró dobfelszereléseken elővezetett – kezdeti maszatolós dobolási stílusával.^[42] Az énekesek is hasonlóan módosították technikájukat és erősítőkön keresztül növelték önbizalmukat, gyakran stílusosabb és drámaibb előadásmóddal kísérve. A puszta hangerő tekintetében – főképp az élő koncertek esetén – a The Who „minél-nagyobb-és-hangosabb-Marshall-falakat”-megközelítése volt az irányadó.^[43] Az erősítő- és felvételi technika egyidejű fejlődésével lehetőség nyílt ennek a súlyosabb megszólalásnak a sikeres lemezre préselésére is.

A blues-rock és a pszichedelikus rock összeházasítása képezte a heavy metal igazi alapját.^[44] A műfajok összeolvasztásának egyik legnagyobb hatású együttese a Cream trió volt, akik masszív, súlyos hangzást alakítottak ki a gitáros Eric Clapton és a basszusgitáros Jack Bruce közti uniszónó riffeléssel és Ginger Baker dupla lábdobjával.^[45] Első két nagylemezüket – Fresh Cream (1966) és Disraeli Gears (1967) – az eljövendő műfaj alapvető prototípusaként tisztelik. A Jimi Hendrix Experience bemutatkozó albuma, az Are You Experienced? (1967) szintén nagy hatású volt. Hendrix virtuóz technikáját sok metal gitáros igyekezett később felülmúlni, és az album legsikeresebb dalát, a Purple Haze-t néhányan az első heavy metal slágerként aposztrofálják.^[39]

Kialakulása és korai népszerűsége (1960-as évek vége, 1970-es évek eleje)

1968-ban a hangzás, ami heavy metal néven lett ismert, kezdett összeérni. Sok kutató és rajongó a Blue Cheer által feldolgozott Eddie Cochran klasszikust, az 1968 januárjában megjelent Summertime Blues-t tartja az első heavy metal dalnak.^[46] Júliusban három korszakalkotó felvétel jött ki: a Steppenwolftól a Born to Be Wild a tipikus heavy metal dalszöveg őseként; a Yardbirds-től a Think About It dal – az együttes utolsó kislemezének B-oldaláról – Jimmy Page gitáros játékával, mely előrevetítette azt a fémes hangzást, ami hamarosan hírnevet szerzett neki; és végül az Iron Butterfly-tól az In-A-Gadda-Da-Vida album, a 17 perces címadó számmal, mely nagylemez az első számú jelölt a legelső heavy metal album címre. Augusztusban a Revolution dal kislemez változata a The Beatles-től, a maga erőteljes gitár- és dobhangzásával új standardokat állított fel a torzított megszólalás terén a sikeres előadók között.

A Jeff Beck Group – melynek vezetője Jeff Beck, éppen Page elődje volt a Yardbirds gitárosi posztján – ugyanabban a hónapban jelentetette meg bemutatkozó albumát, és így a Truth szintén jelölt a legelső heavy metal album címre.^[47] Októberben adta első koncertjét Page új együttese, a Led Zeppelin. Novemberben a Dave Edmunds gitárossal felálló Love Sculpture kiadta a Blues Helping lemezt, rajta Hacsaturján Kardtáncának (Sabre Dance) lüktető, agresszív átiratával. Szintén ugyanebben a hónapban jelent meg a Beatles úgynevezett Fehér Albuma, melyen a Helter Skelter hallható, az egyik legsúlyosabb hangzású dal, amit vezető együttes addig kiadott.^[48] 1969 januárjában jelent meg a Led Zeppelin bemutatkozó nagylemeze és a 10. helyig jutott a Billboard lemezeladási listáján. Júliusban a Led Zeppelin a Cream-ihlette, de nyersebb hangzású Grand Funk Railroad power-trióval játszott az Atlanta Pop Fesztiválon. A következő hónapban egy másik Cream-gyökerű power-trió, a Mountain adott egyórás műsort a woodstocki fesztiválon. Ősszel a Led Zeppelin II első helyig jutott és az album kislemeze, a Whole Lotta Love negyedik lett a Billboard poplistáján. A metal forradalom elindult.

A Led Zeppelin határozta meg a terjedő műfaj sarokpontjait Page erősen torzított gitárjátékával és az énekes Robert Plant drámai, jajgató stílusával.^[49] Más csapatok a következetesen egyre súlyosabb, „tiszta” metal hangzásukkal bizonyultak hasonlóan fontosnak a műfaj elfogadtatásában. Ebből a szempontból 1970-ben megjelent lemezeikkel a Black Sabbath (Black Sabbath illetve Paranoid), és a Deep Purple (Deep Purple in Rock) szerepe volt döntő.^[42] A Black Sabbath különösen súlyos hangzást fejlesztett ki, részben a gitáros Tony Iommi korábbi üzemi balesetének köszönhetően, amikor az ujjai megsérültek. Mivel a normál játékra képtelen volt, Iomminak le kellett hangolnia a gitárját, hogy könnyebben le tudja fogni a húrokat, és csak a viszonylag egyszerű játékával megszólaltatott erőteljes akkordokban bízhatott.^[50]

Korai éveiben a Deep Purple ingadozott a stílusok között, de 1969-re az énekes Ian Gillan és a gitáros Ritchie Blackmore a csapatot már a kialakulóban lévő heavy metal stílus felé vezette.^[51] 1970-ben a Black Sabbath és a Deep Purple is komoly eredményeket könyvelhetett el a brit listákon a Paranoid, valamint a Black Night című dalokkal.^[52] Ugyanabban az évben három másik brit együttes debütáló albuma jelent meg heavy metal hangnemben: a Uriah Heep-től a Very eavy… Very umble, az UFO-tól az UFO 1, és a Black Widow-tól a Sacrifice. Habár általában nem metal együttesként tartják számon, mégis a Wishbone Ash alkalmazta először a kétgitáros felállást, amit a következő generáció sok metalegyüttese vett át. A Black Sabbath, Uriah Heep és Black Widow által használt okkult dalszövegek és külsőségek különösen inspirálónak bizonyultak; 1970-ben kiadott negyedik albumán a Led Zeppelin is előtérbe helyezte ezeket az elemeket.^[53]

A heavy metal elterjedése (1970-es évek)

Az Atlanti-óceán túlpartján a Grand Funk Railroad volt az irányadó együttes, mely a Rolling Stone enciklopédia szerint „a kereskedelmileg legsikeresebb amerikai heavy metal együttes volt 1970-től egészen 1976-os feloszlásukig, akik a hetvenes évek sikerreceptjét, a folyamatos turnézást meghonosították”.^[54] Az Egyesült Államokban olyan együtteseket azonosítanak a metal felemelkedésével, mint a Dust (első nagylemezük 1971-es), a Blue Öyster Cult (1972) és a KISS (1974). Nyugat-Németországban a Scorpions 1972-ben debütált a Lonesome Crow című albummal. Ritchie Blackmore, aki a Deep Purple 1972-es Machine Head című lemezén emelkedett virtuóz szólógitárossá, 1975-ben kilépett a együttesből, hogy megalapítsa a Rainbow-t. Ezek az együttesek szintén állandó turnézással és egyre gondosabban kidolgozott színpadi show segítségével építették ki közönségbázisukat.^[42]

Ahogy korábban írtuk, vannak tulajdonságok, amelyek alapján e korszaknak az együtteseiről el tudjuk dönteni, hogy valóban a heavy metalt vagy egyszerűen a hard rock stílust képviselik. Azok, akik közelebb állnak a műfaj bluesgyökereihez vagy nagyobb hangsúlyt fektetnek a dallamra, ők általában az utóbbi címkét kapják. Az AC/DC, akik 1975-ben debütáltak hazájukban Ausztráliában a High Voltage albummal, kiváló példa erre.^[55] Clinton Walker rocktörténész így ír róluk: „a hetvenes években heavy metal zenekarnak nevezni az AC/DC-t ugyanolyan helytelen volt, mint manapság… Ők egy rock n roll együttes, akik éppenséggel elég kemények a metal számára is.”^[56] A kérdés nem csak a definíciók tartalmának változásáról szól, hanem arról is, hogy különbség van zenei stílus és rajongótábor között. Ian Christe ezzel magyarázza, hogyan válhatott az AC/DC „rengeteg hard rock rajongó számára a heavy metal kárhozat felé vezető első lépcsőfokká”.^[57]

A Black Sabbath után a brit Judas Priest lett a másik nagy példakép, akik a Rocka Rolla albummal 1974-ben debütáltak. Christe véleménye szerint: „a Black Sabbath közönségének csak az maradt, hogy hasonló hangzású csapatok között guberáljon…” Az 1970-es évek közepére a heavy metal ismertető jegyei már foszladozóban voltak. Nyomokban fordult elő a Thin Lizzy szeszélyes basszus- és komplex ikergitár témáiban, Alice Cooper színpadi drámaiságában, a Queen sistergő gitárjátékában és feltűnő vokálmegoldásaiban, és a Rainbow egyedi középkori témáiban… A Judas Priest pedig megérkezett, hogy egyesítse és megerősítse ezeket a különálló fontos részleteket a hard rock szónikus palettájáról. A heavy metal első ízben érett igazi műfajjá."^[58]

Habár a Judas Priest lemezei egészen 1980-ig nem kerültek be az amerikai eladási listán a Top 40-be, sokak számára mégis ők jelentették a Sabbath utáni korszakban a definitív heavy metal zenekart. Az ikergitáros riffeléssel és szólókkal, a szélvész tempóval, a blues-mentes, jóval fémesebb hangzással nagy hatással voltak a későbbi csapatokra.^[59] Miközben a heavy metal népszerűsége egyre nőtt, a legtöbb kritikus nem tudta elfogadni ezt a fajta zenét. Kifogásolták, hogy a metal is alkalmazni kezdte a szemfényvesztő látványosságokat és más kereskedelmi fogásokat, de leginkább a semmitmondónak tartott zenét és dalszövegeket érték támadások.^[60] Robert Christgau neves kritikus az 1970-es évek elején így írt egy Black Sabbath album ismertetőjében: „unalmas és ostoba… sötétagyú, erkölcstelen népszerűséghajhászás”.^[61]

Kereskedelmi sikerek (1980-as évek)

A punk rock az 1970-es évek közepén fejlődött ki, mintegy válaszlépésként a korabeli szociális viszonyokra és egyben a korszak túlzottan elkényelmesedett rock zenéjére, beleértve a heavy metalt is. A heavy metal felvételek eladásai drasztikusan csökkentek az 1970-es évek végén, szemben a punk, a disco és a mainstream rock lemezek mutatóival.^[60] Azzal, hogy a nagy lemezkiadók felfigyeltek a punk zenére, a mozgalom energikus hangzása és a „csináld magad” hozzáállás sok új brit heavy metal zenekarnak adott inspirációt, akik aztán ugyanúgy független csatornákon keresztül juttatták el felvételeiket a kislétszámú, de hűséges közönséghez.^[62] A brit zenei lapok, mint az NME és a Sounds kezdtek felfigyelni rájuk, és a Sounds szerzője Geoff Barton elkeresztelte a mozgalmat a brit heavy metal új hullámának (New Wave of British Heavy Metal).^[63]

A NWOBHM zenekarok, köztük az Iron Maiden, a Motörhead, a Saxon, a Diamond Head és a Def Leppard új energiát vittek a műfajba. A Judas Priest vezetésével bekeményítették a hangzást, visszavettek a blues elemekből, és a hangsúlyt a mindinkább gyorsuló tempókra helyezték.^[64] 1980-ban a NWOBHM betört a mainstream-be, mikor Iron Maiden, Motörhead és Saxon lemezek jutottak a brit listákon a legjobb 10 közé. A következő évben a Motörhead – elsőként a mozgalomból – a brit eladási lista élére került a No Sleep ’til Hammersmith lemezzel. Más NWOBHM csapatok, mint a Diamond Head és a Venom, bár kevesebb sikert arattak, de szintén komoly befolyással voltak a metal fejlődésére.^[65]

A hetvenes évek végére a metal zenekarok első generációja átengedte a rivaldafényt. A Deep Purple nem sokkal Blackmore 1975-ös távozása után feloszlott, és a Led Zeppelin is összepakolt 1980-ban. A Black Sabbath-ot koncerten rendszeresen háttérbe szorította az előzenekaruk, egy Los Angeles-i csapat, a Van Halen.^[66] A zenekaralapító gitáros Eddie Van Halen a korszak egyik vezető gitárvirtuóza lett a műfajban – 1978-as bemutatkozó lemezükön az Eruption című dalban előadott szólója mérföldkőnek tekinthető.^[67] Randy Rhoads és Yngwie J. Malmsteen szintén neves gitárvarázslókká váltak a neo-klasszikus metalként megismert stílus kapcsán. A komolyzenei elemek átvételét még Blackmore és a scorpionsos Uli Jon Roth kezdték el, amit aztán a következő generáció azzal fejlesztett tovább, hogy alkalmanként nejlon húros klasszikus gitárokat használtak, ahogy például Rhoads a Dee című dalban, a korábbi Black Sabbath frontember Ozzy Osbourne első szólólemezén, a Blizzard of Ozz (1980) korongon. A ’80-as években aztán Steve Vai, és mestere Joe Satriani emelték újabb szintre a virtuóz rockgitározást.

A Van Halen sikereinek hatására az 1970-es évek végén növekedésnek indult a metal színtér Dél-Kaliforniában, különösen Los Angelesben. A Sunset Strip (Hollywood) környéki klubokban játszó zenekarokat, mint a Quiet Riot, a Ratt, a Mötley Crüe és a W.A.S.P. az 1970-es évek elejének tradicionális heavy metal zenéje ihlette,^[68] és emellett átvették az olyan glam rock előadók színpadi megjelenését, mint Alice Cooper vagy a Kiss.^[69] Ezek a glam metal zenekarok – a hasonló stílusú előadókkal együtt, mint például a New York-i Twisted Sister – komoly erővé váltak a metalban és a rock zene szélesebb rétegeiben egyaránt.

A brit heavy metal új hullámának nyomában és a Judas Priest számára áttörést hozó British Steel (1980) album hatására a heavy metal népszerűsége egyre nőtt az 1980-as évek elején. Magyarországon is ebben az időben alakultak meg a nyugatról becsempészett NWOBHM lemezek hatására az első, valóban heavy metalt játszó zenekarok, mint a Stress és a Pokolgép. Egy Judas Priesttel közös Európa-turnét követően jelent meg a német Accept zenekar Restless and Wild (1982) nagylemeze, mely kétségtelenül komoly lökést adott a műfajnak a kontinensen. Az album Fast as a Shark című dala jól tükrözi az Accept speed metal törekvéseit. A német színtér zenekarai közül a Running Wild, a Grave Digger, a Helloween és a Rage építettek az Accept gyors tempóira, lerakva ezzel a német speed metal stílus alapjait.

Amerikában sok metal előadó profitált abból, hogy bekerültek az 1981-ben indult Music Television (MTV) műsoraiba.^[70] A lemezeladások gyakran szárnyaltak, ha egy zenekar videoklipje bekerült a műsorokba. A Pyromania (1983) album klipjei szupersztárrá tették a Def Leppardot Amerikában, a Quiet Riot pedig az első hazai (amerikai) heavy metal zenekar lett, akik vezették a Billboard listát a Metal Health (1983) lemezzel. Az Államokban a metal növekvő népszerűségének egyik fontos állomása volt az 1983-as US Festival Kaliforniában, ahol a háromnapos rendezvény „heavy metal napján” Ozzy Osbourne, a Van Halen, a Mötley Crüe, a Judas Priest és más metal zenekarok fellépése vonzotta a legnagyobb közönséget.^[71] 1983 és 1984 között a heavy metal piaci részesedése 8%-ról 20%-ra nőtt az összes eladott lemezt figyelembe véve az USA-ban.^[72] A műfaj történéseit követő több fontos szaklap indult abban az időben, köztük a Kerrang! (1981-ben) és a Metal Hammer (1984-ben), valamint temérdek rajongói folyóirat (fanzine). 1985-ben a Billboard magazin jelentette: „A metal kiszélesítette tömegbázisát. A metal zene többé nem a tinédzser fiúk kizárólagos felségterülete. A metal közönsége egyszerre idősebb (főiskolás korú), fiatalabb (kamasz korú) és csajosabb lett.”^[73]

Az 1980-as évek közepére a glam metal dominált az amerikai listákon, a zenetévében és az arénakoncertek körforgásában. Új zenekarok, köztük a Poison és a Bon Jovi váltak húzónevekké, míg a Mötley Crüe és a Ratt továbbra is sikeresek maradtak. 1987-ben indította el az MTV a Headbanger’s Ball műsort, mely kizárólag heavy metal klipekre koncentrált. A metal tábor azonban tagolódni kezdett a sok underground metal színtér létrejöttével, melyek a jóval extrémebb hangzásokat támogatták és a népszerű stílust „könnyű fémnek” vagy „haj metalnak” csúfolták.^[74] Egyetlen zenekar volt, aki a különféle rajongótáborokat meg tudta szólítani: a Guns N’ Roses. Los Angeles-i glam metal kortársaikkal ellentétben ők sokkal nyersebbnek és veszélyesebbnek tűntek. A listavezető Appetite for Destruction (1987) megjelenésével újratöltötték és szinte egyedül tartották életben éveken át a Sunset Strip sleaze-színterét.^[75] A következő évben a Janes Addiction ugyanarról a Los Angeles-i hard rock klubszíntérről indult el nagykiadós bemutatkozásával (Nothing’s Shocking). A lemez ismertetőjében még így írt a Rolling Stone magazin: „a Janes Addiction a Led Zeppelin igazi örököse”.^[76] A csapatot később az elsők között sorolták az alternatív metal trendbe, mely a következő évtizedben lett meghatározó.

Metal underground (1980-as és 1990-es évek)

A kereskedelmileg sikeres metal műfajok mellett sok más heavy metal alműfaj is kifejlődött az 1980-as évek során.^[77] Számos kísérlet történt az underground metal bonyolult világának feltérképezésére elsősorban az Allmusic szerkesztői, valamint Garry Sharpe-Young kritikus által. Sharpe-Young többkötetes metal enciklopédiája az alábbi kategóriákba sorolja az underground műfajokat: thrash metal, death metal, black metal, power metal, progresszív metal, doom illetve gothic metal.

Thrash metal

A thrash metal az 1980-as évek elején alakult ki a hardcore punk és a brit heavy metal új hullámának, főleg a speed metalként ismert, pörgős stílusú dalok hatására.^[78] A mozgalom az Egyesült Államokból indult, a San Francisco-i Bay Area színtér vezetésével. A thrash csapatok által kifejlesztett hangzás gyorsabb és agresszívebb volt, mint az eredeti metal zenekaroké, vagy azok glam metal követőiké.^[78] A Type O Negative frontembere Peter Steele a thrash-t a „városi métely” zenei formájaként és a rap sápadtarcú unokaöccseként jellemezte.^[79]

A stílust a „Nagy Négyes” tette népszerűvé: az Anthrax, a Megadeth, a Metallica és a Slayer.^[80] A műfaj európai meghonosításában három német zenekar játszott főszerepet: a Kreator, a Sodom és a Destruction. Mások, köztük a kanadai Voivod, a New Jersey-i Overkill, a San Francisco-i Testament és Exodus, valamint a brazil Sepultura szintén jelentős befolyással bírtak. Noha a thrash az underground színtéren indult és nagyrészt ott is maradt majdnem egy évtizedig, a vezető csapatok szélesebb közönségréteget céloztak meg. A Metallica a Billboard eladási listáján a legjobb 40 közé jutott a Master of Puppets albummal 1986-ban, rá két évre pedig, a zenekar …And Justice for All lemeze a 6. helyig jutott, míg a Megadeth és az Anthrax lemezei bekerültek a Top 40-be.^[81]

Habár kompromisszumoktól mentes hozzáállásával a Slayer szerényebb kereskedelmi sikereket ért el, mint a „Nagy Négyes” többi tagja, mégis ők készítették el a műfaj egyik definitív lemezét, a Reign in Blood-ot (1986), melyet a Kerrang! magazin „minden idők legkeményebb albumának” kiáltott ki.^[82] Két évtizeddel később a Metal Hammer az elmúlt húsz év legjobb nagylemezének nevezte.^[83] A Slayer a szélső-jobbos skinheadek között is követőkre talált, a zenekart pedig az erőszak és náci eszmék hirdetésével vádolták.^[84] Az 1990-es évek elején a thrash kiugró sikert ért el a metal mainstreammel dacolva, és újradefiniálva azt.^[85] A Metallica 1991-es albuma a Billboard lista élére került^[86], a Megadeth Countdown to Extinction (1992) című lemeze a 2. helyig jutott,^[87] az Anthrax és a Slayer bekerültek a Top 10-be,^[88] és a második vonalból olyan együttesek lemezei is, mint a Testament és a Sepultura, bejutottak a 100-as listára.^[89]

Death metal

A thrash hamar több extrém metal műfajra kezdett szétválni. Az Allmusic szerint, a Slayer Reign in Blood albuma „szinte egymaga inspirálta a death metal műfajt (legalábbis az Atlanti-óceán amerikai oldalán)”. A NWOBHM zenekar Venom szintén fontos előfutár volt. A death metal mozgalom az óceán mindkét partján felhasználta az „istenkáromlás” és a „sátánizmus” elemeit, mint ahogy az említett előadók. Feltételezések szerint a death (magyarul halál) metal kifejezés a Death Metal című dalból származik, a Bay Area-i Possessed zenekar Seven Churches (1985) albumáról. Mások szerint magáról a Death nevű zenekarról nevezték el a stílust.

A death metal hasznosította a thrash és a hardcore sebességét és agresszióját, olyan dalszövegekkel összeforrasztva, melyek a Z-kategóriás kaszabolós mozifilmekre jellemző erőszakra és sátánizmusra koncentráltak.^[90] A death metal ének tipikusan zord. Ide tartozik a torokból feltörő „halálhörgés”, az éles hangú üvöltés és egyéb szokatlan technikák.^[91] A mélyhangú, agresszív énekstílus mellett lehangolt, erősen torzított gitárok,^[90] és az extrémgyors dobolás jellemző, gyakran szélsebes lábdobokkal, pusztító ütemekkel (blast beat) és szinkópálással.^[92] Jellemző a gyakori tempó és ritmusváltás is.

A death metal általában elutasította a korábbi metal stílusok színpadi megjelenését, helyette a hétköznapi szakadt farmernadrágokat és egyszerű bőrkabátokat választotta.^[93] E szabály alól fontos kivétel a Deicide frontembere Glen Benton, aki fordított keresztet égetett a homlokába és a színpadon páncélt viselt. A Morbid Angel pedig az újfasiszta külsőségeket vette fel.^[93] Ez a két zenekar, a Death-tel és az Obituary-val együtt, a Floridában kialakult meghatározó death metal színtér vezető csapatai voltak az 1980-as évek közepén. Angliában a death metal stílussal rokon grindcore a Napalm Death és az Extreme Noise Terror vezetésével emelkedett ki az anarcho-punk mozgalomból.^[90] A skandináv death metal színtéren is megindult a fejlődés olyan zenekarokkal, mint a svéd Entombed és Dismember, ahol pár évvel később a göteborgi Dark Tranquillity, In Flames és At The Gates zenekarok révén a dallamos death metal hangzás is kialakult. Az 1990-es évek során olyan amerikai technikás death metal zenekarok mutatták be a sebesség és technikás játék új szintjeit, mint az Atheist és a Cynic. Az évtized közepén Demanufacture (1995) című albumán elsőként a Fear Factory ötvözte industrial (ipari) elemekkel a death metalt, az énekes Burton C. Bell pedig felváltva használt tiszta énektémákat és „halálhörgést” a dalokban.

Black metal

A black metal első hulláma Európában alakult ki az 1980-as évek első felében a svájci Hellhammer és Celtic Frost, valamint a svéd Bathory vezetésével. A műfaj elnevezése a Venom 1982-es albumának címéből (Black Metal) származik. A nyolcvanas évek végén elsődlegesen Skandináviában kelt életre a második hullám az olyan zenekarok révén, mint a norvég Mayhem, Burzum és Emperor.^[94]

A black metal stílusilag és a produkció minőségét tekintve is meglehetősen változatos, habár a legtöbb zenekar a „károgó”, morgó énekre, az erősen torzított gitárokra és a sötét atmoszférára helyezi a hangsúlyt.^[91] A Darkthrone dobosa Fenriz így magyarázza: „Volt valami, amit a produkcióval, a dalszövegekkel, az öltözködésükkel ki akartak fejezni, az elkötelezettség, hogy csúf, nyers, fenyegető dolgokat csináljanak. Nem volt egy általánosan elfogadott hangzás.”^[95] A sátáni témák megszokottak a black metalban, bár sok zenekar inkább az ősi pogányságból merít ihletet, a kereszténység előtti idők értékeihez való visszatérést hirdetve.^[96]

Míg a Bathory elindította a viking metal és folk metal mozgalmakat, addig a skandináv black metal színtérről más zenekarokat a terjedő erőszakossággal azonosítottak az 1990-es évek elején.^[97] 1990-ben a Mayhem „hullafestést” (corpsepaint) kezdett viselni koncertjein és a zenekari fotózásokon. A Mayhem és a Burzum templomgyújtogatások és sátánizmus vádjával sározódott be. 1991-ben visszaütött a lemezkiadók hajszája a death metal zenekarok szerződtetésére, és az underground közönség azokhoz a zenekarokhoz pártolt, melyek ellenálltak stílusuk kihasználásának és felhigításának.^[98] A Gorgoroth énekes Gaahl szerint „a black metal soha nem akart közönséget toborozni… Volt közös ellenségünk. Természetesen a kereszténység, a szocializmus és minden amit a demokrácia jelképez”.^[95] A Varg Vikernes (Burzum) által meggyilkolt Mayhem gitáros, Euronymous halála világszerte a műfajra terelte a figyelmet.^[95]

1992-re a Skandinávián kívüli területeken is kezdett terjedni a black metal, többek között Németországban, Franciaországban és Lengyelországban.^[99] 1996 körül, mikor a színtéren sokan úgy érezték, hogy a műfaj megrekedt,^[100] számos kulcsfontosságú zenekar, köztük a Burzum és a finn Beherit az ambient stílus, a svájci Samael pedig az industrial stílus irányába lépett tovább, míg a Dimmu Borgir és a brit Cradle Of Filth a szimfonikus black metalt kutatta.^[101]

Power metal

Noha Észak-Amerikában viszonylag underground stílusnak számít, Európában, Japánban és Dél-Amerikában nagy népszerűségnek örvend. A power metal az életvidám, epikus dallamokra és témákra koncentrál, mellyel a hallgató pozitív érzéseire, a hősiességre és a kedélyességre gyakorol hatást.^[102] A „happy metal” hangzás alapreceptjét a német Helloween alakította ki az 1980-as évek második felében, az erőteljes riffek, a dallamos megközelítés, a Judas Priestre és Iron Maidenre jellemző magashangú „tiszta” énekstílus, és a sebesség kombinációjaként.^[103] Yngwie J. Malmsteen Rising Force (1984) albuma döntő szerepet játszott a „húrtépésnek” (shredding) nevezett ultragyors gitárjáték népszerűsítésében, valamint a metal és klasszikus zenei elemek összeházasításában, melyek komoly hatással voltak a power metalra. A kilencvenes években Timo Kotipelto énekes beszállásával a finn Stratovarius vált a műfaj vezető csapatává Európában.

Sok mai power metal zenekar, mint például a norvég ex-Conception énekes Roy Khannal felálló floridai Kamelot, a finn Nightwish, a német Blind Guardian és az olasz Rhapsody of Fire (korábban szimplán Rhapsody) alkalmaz billentyű-orientált „szimfonikus” megszólalást, néha nagyzenekart és operaénekeseket is csatasorba állítva.

Az Egyesült Államokban a nyolcvanas évek első felében alakult ki egy szintén power metalnak nevezett vonulat a NWOBHM hatására olyan zenekarokkal, mint a Savatage, a Metal Church, a Vicious Rumors, a Jag Panzer, a Helstar, a Liege Lord vagy a Manowar. Az amerikai power metal zenekarok a szokottnál keményebb riffekkel játszották a heavy metalt, de a thrash metalra hatással lévő hardcore punk befolyás nem érte őket. Ezek a csapatok olyan „gitárhősöket” adtak a műfajnak, mint Vinnie Moore (Vicious Rumors), Joey Taffolla (Jag Panzer) vagy Chris Oliva (Savatage) vagy éppen Joey DeMaio (Manowar). A nyolcvanas évek US power metal zenekarait a metal műfaj mai stílusirányzatai szerinti felosztásban már inkább tradicionális heavy metal kategóriába sorolják.

Progresszív metal

A progresszív metal eredetét egészen az 1960-as évek végi/1970-es évek eleji progresszív rock zenekarokig vezethetjük vissza, mint a Yes, a Pink Floyd, a Jethro Tull, a King Crimson, a Genesis, a Rush és a Queen. Azonban a progresszív metal , mint önálló műfaj az 1980-as évek közepéig nem alakult ki. Az olyan zenekarok, mint a Fates Warning, a Queensrÿche és a Dream Theater ezektől a prog-rock csapatoktól vettek át zenei elemeket – elsődlegesen a hangszerelés és a dalok felépítése terén – és kombinálták az Iron Maiden és a Metallica fémjelezte metal stílusokkal. A végeredmény pedig progresszív rock mentalitás metal hangzással.^[104]

A prog-metal az 1990-es évek elején könyvelhetett el komoly kereskedelmi sikereket, mikor a Queensrÿche számára áttörést hozó Operation: Mindcrime (1988) album után a Silent Lucidity dal (az 1990-es Empire albumról) rádiós és MTV sláger lett Amerikában. Nem egy tipikus progresszív metal dal, de népszerűsége révén növelte más prog-metal zenekarok ázsióját. A Dream Theater Pull Me Under dala (az 1992-es Images and Words albumról) szintén népszerű volt a rádióadóknál és az MTV-n. Az 1990-es évek zenekarai közül a Tiamat, a Pain of Salvation, az Opeth, az Ayreon, a Tool és a Symphony X is jellegzetes, saját hangot tudott kialakítani, színesítve ezzel a progresszív zenei palettát.

Doom metal

A műfaj az 1980-as évek közepén bukkant fel olyan zenekarokkal, mint a kaliforniai Saint Vitus, a marylandi The Obsessed, a chicagoi Trouble és a svéd Candlemass. A doom metal mozgalom elutasította más metal műfajok sebességmániáját, vontatottá lassítva a zenét. A doom metal gyökerei a korai Black Sabbath albumokig vezetnek vissza, és a stílus mindazt megtestesíti a dalszövegekben és a zenei megközelítésben, amit a Sabbath^[105] és olyan kortársai, mint a Pentagram és a Black Widow képviseltek.^[106] A The Melvins szintén jelentős hatással volt a doom metalra és számos alműfajára is.^[107] A metal sok egyéb változatához képest a doom zenekarok a dallamra, a melankolikus tempóra és a temetői hangulatra helyezik a hangsúlyt.^[108]

Az 1980-as évek végén a doom és a hardcore egyesítésével született meg a sludge metal, melynek vezető zenekarai az Eyehategod és a Crowbar voltak a New Orleans, Louisiana (NOLA) központú színtérről. A következő évtized elején a korai doom metal zenekarok hatására Kaliforniából a Kyuss és a Sleep indították el a „könnyű” drogokkal azonosított stoner rock/stoner metal stílus felemelkedését,^[109] míg a Seattle-i Earth ambient kísérleteivel létrehozta a drone metalt.^[110]

Gothic metal

Európában az 1990-es évek elején – jórészt a Celtic Frost hatására – a doom és a death metal fúziójával brit zenekarok, mint a Paradise Lost, a My Dying Bride és az Anathema létrehozták a jellegzetes kettős énekkel kísért gothic metal stílust^[111], ahol a death metalból átvett mély „halálhörgést” tiszta női énekhang kíséri. Legismertebb követőik Norvégiából a Theatre Of Tragedy, a Trail Of Tears és a Tristania. Amerikából a Type O Negative a stílus legelismertebb képviselője.^[112] A svéd Therion komolyzenei kísérleteinek köszönhetően aztán szimfonikus metal mozgalommá alakult a gothic metal olyan csapatokkal, mint a holland Within Temptation, a liechtensteini WeltenBrand, vagy az ausztrál Virgin Black.

Alternatív éra és nu metal (1990-es évek)

A metal kereskedelmi sikereinek korszaka az 1990-es évek elején ért véget a Nirvana és más grunge zenekarok felbukkanásával, jelezve az alternatív rock áttörését.^[113] A grunge zenekarokra hatással volt a heavy metal hangzás, de elvetették a népszerűbb metal csapatok kicsapongásait. A glam metal elveszítette támogatottságát, és nem csak a grunge sikerének köszönhetően,^[114] de a Metallica fémjelezte agresszívebb hangzás és a Pantera-féle post-thrash groove metal népszerűségének növekedése miatt is.^[115] Kevés új, egyértelműen metalt játszó zenekar aratott kereskedelmi sikert az évtized első felében – a Pantera Far Beyond Driven albuma 1994-ben például vezette a Billboard lemezeladási listáját – de Ian Christe szavaival: „a mainstream fakó szemében a metal halott volt”.^[116] Néhány zenekar megpróbált alkalmazkodni az új zenei viszonyokhoz. A Metallica megújította stílusát: a tagok levágatták a hajukat, aztán 1996-ban a Janes Addiction énekes Perry Farrell szervezte alternatív zenei fesztivál, a Lollapalooza főzenekaraként játszottak. Miközben ezek a történések több régi rajongóból negatív reakciókat váltott ki^[117], a Metallica világszerte az egyik legsikeresebb zenekar maradt az új évszázadban is.^[118]

Ahogy a Jane Addiction, úgy az 1990-es évek elejének heavy metal gyökerekkel rendelkező legnépszerűbb csapatai közül sokan szorultak az „alternatív metal” feliratú dobozba.^[119] A címkét az előadók széles körére alkalmazták, akik különböző stílusokkal ötvözték a metalt, és nem is mindig az alternatív rockkal. Alternatív metalnak nevezték többek között a Seattle-i grunge színtérről az Alice in Chainst, a noise rock beütésű White Zombie-t és más, többféle stílusból merítő csapatokat. A Faith No More dzsessz, punk, funk, metal és hiphop elemekkel kombinálta alternatív rockzenei világát. A Primus a funkot, a punkot, a thrash metalt és kísérleti zenét egyesítette. A Tool a progresszív rockkal ötvözte a metalt, míg a Nine Inch Nails és a Ministry az elektro-industrial hangzásba építette be a súlyos metal riffeket. Marilyn Manson hasonló úton járt, miközben a két évtizeddel korábbi Alice Cooperre emlékeztető, sokkoló hatású előadásokra törekedett. Az alternatív metal művészei, bár nem képviseltek egységes színteret, de egységbe kovácsolta őket kísérletező szándékuk és a glam metal külsőségeinek elutasítása (igaz, Rob Zombie és Marilyn Manson színpadi megjelenése erős kivételnek számít e szabály alól). Az alternatív metal stíluskavalkádja annak „a színpompás következménye, hogy a metal megnyílt és szembenézett a külvilággal” – írja Christe.^[120]

Az 1990-es évek második felében érkezett meg az amerikai metal csapatok új hulláma, akiket az alternatív metal zenekarok és sokszínű stílusuk inspirált.^[121] A nu metalnak nevezett zenekarok, mint a Korn, a P.O.D., a Papa Roach, a Limp Bizkit, a Linkin Park, a Slipknot és a System of a Down széles zenei skálán mozognak, a hip-hop-tól a death metalig. A nu metal a folyamatos MTV-jelenlétnek, és Ozzy Osbourne 1996-ban indult Ozzfestjének köszönhetően aratott komoly kereskedelmi sikereket, mely arra ösztökélte a médiát, hogy a heavy metal újjáéledéséről kezdjen beszélni.^[122] Abban az évben adta ki a Korn a Life Is Peachy albumot, az első nu metal lemezt, mely bekerült a Top 10-be. Két évvel később a zenekar Follow the Leader albuma 1. helyig jutott. A nu metal kereskedelmi sikereinek hatására 1999-ben a Billboard feljegyezhette, hogy több mint 500 metalzenére szakosodott rádióadó működik az Egyesült Államokban, közel háromszor annyi mint tíz évvel korábban.^[123] Miközben a nu metal széles népszerűségre tett szert a 2000-es évek elején, a hagyományos metal stílusok rajongói – egy-két előadó kivételével – nem fogadták el teljesen a műfajt.^[124] A Korn csúcsteljesítménye után három évvel, 2001-ben az örmény származású amerikai System Of A Down második albuma, a Toxicity jutott fel újra a Billboard lista élére, míg ugyanakkor a Slipknot Iowa albuma a harmadik helyig jutott. Bár az évtized közepére a nu metal mozgalom népszerűsége erősen megkopott, a vezető zenekarok, mint a Korn, a Slipknot és a System Of A Down továbbra is sikeresek.^[125]

Mai trendek (2000-es évek)

Az amerikai thrash metal, a göteborgi dallamos death metal és a hardcore keresztezéséből jött létre Amerikában a metalcore stílus, mely a 2000-es évek elején vált kereskedelmi tényezővé. Az 1980-as évek közepén a hardcore-t és thrash metalt egyesítő zenekarok, köztük a Suicidal Tendencies és az S.O.D. (Stormtroopers Of Death) csak underground hősök voltak^[126], de majd húsz évvel később az olyan albumok, mint a Killswitch Engage-től a The End of Heartache és a Shadows Fall-tól a The War Within a Billboard lemezeladási listáján a 21. illetve a 20. helyen debütált.^[127]

A mai metalcore mozgalom elindítói a Massachusetts-i hardcore színtérről származó zenekarok voltak. A Lamb Of God a metalcore és a groove metal hangzást ötvöző Sacrament (2006) című albumával tört be az amerikai Top 10-be. Az elmúlt években a metalcore zenekarok kiemelt pozíciókban léphettek fel a főbb metal fesztiválokon, mint az Ozzfest. A nagy lemezkiadók felfigyeltek a metal népszerűségének újbóli növekedésére és szerződtették a legígéretesebb új csapatokat, mint a Lamb Of God, a Shadows Fall és a komplex metalt játszó Mastodon. A metal tengerentúli feltámadását az 1995-ben megszűnt Headbangers Ball műsor 2003-as újraindítása is jelezte az MTV-n.

Európában, különösen Németországban és Skandináviában, a metal folyamatos népszerűségnek örvend. A rajongók a már befutott előadókat (beleértve a hosszabb-rövidebb szünet után visszatérőket) és az új zenekarokat is lelkesen támogatják. Ezt a megállapítást támasztják alá a kontinensszerte késő tavasztól nyár végéig megrendezett szabadtéri fesztiválok, köztük számos többnapos megmozdulás, soktucat fellépővel és akár az ötvenezer főt is megközelítő látogatóval. A legtöbb nagy metal fesztivált Németországban tartják (Wacken Open Air, Bang Your Head, With Full Force), de szinte minden európai országnak megvan a saját rendezvénye: Gods of Metal (Olaszország), HellFest (Franciaország), Tuska Open Air (Finnország), Metalcamp (Szlovénia), Download Festival (Anglia), Nova Rock (Ausztria).

Az Egyesült Államokban a legnépszerűbb utazó metal fesztivál az Ozzy Osbourne-hoz köthető 1996-ban indult Ozzfest, ahol mindig az éppen aktuális metal trendek kiemelt szereplői lépnek fel az USA különböző nagyvárosaiban. A Megadeth gitáros Dave Mustaine kezdeményezésére 2005-ben indult el a Gigantour elnevezésű utazó metal fesztivál, ahol a Megadeth mellett a legerősebb underground metal csapatok kapnak lehetőséget.

A heavy metal Magyarországon

Magyarországon mindig is mostohán kezelték a műfajt, bár a nemzetközi trendeknek megfelelően az 1970-es évektől már itthon is tömegeket vonzottak a külföldi példaképek követői. Az állampárti kultúrpolitika miatt az első magyar heavy metal lemezek elkészítése azonban csak a következő generációnak adatott meg a 1980-as évek második felében.

Magyarock (1970-es évek)

Ha több éves fáziskéséssel, de Magyarországon is mindig felbukkantak a meghatározó külföldi rockcsapatok követői. Az 1960-as évek végén a Cream és Jimi Hendrix dalait a tragikus sorsú „gitárkirály”, Radics Béla tolmácsolta leghívebben zenekaraival, mint például a Sakk-Matt.^[128] A hetvenes évek kezdetén szintén Radics játszott először Led Zeppelin számokat a Tűzkerék soraiban Tátrai Tiborral. Radics sajnálatos módon kevés saját számot írt, ezek közül a Zöld csillag a legismertebb.^[129]

A hetvenes évek legsikeresebb rockzenekara kétségtelenül a Som Lajos vezette Piramis volt, de ez leginkább Som szervezői zsenijének és kapcsolatrendszerének volt köszönhető.^[130] Az ellenpólust a Schuster Lóránt vezette, 1972-ben alakult P. Mobil képviselte a Deep Purple nyomdokain járva. A zenekar gitárosa volt „a Radics Béla utáni nemzedék talán legtehetségesebb rockgitárosa, Bencsik Sándor, vagy ahogy a szakmában ismerték, Samu”.^[131] A rendszerváltást megelőzően az Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV, ma Hungaroton) kizárólagos monopóliuma volt a lemezkiadás Magyarországon és a pártállami rendszer folyamatosan ellenőrizte a kiadható és kiadott dalokat, és amíg a Piramis évente jelentette meg egyre fáradtabb albumait (1977 és 1981 között), addig a P. Mobil gyakorlatilag tiltólistára került a kultúrpolitika urainak, elsősorban a MHV vezérének Erdős Péternek köszönhetően, dacára annak, hogy a Mobil koncerteken ezrek „csápoltak”.^[132] A P. Mobil csak a nyolcvanas évek elején adhatta ki első albumait, de addigra Bencsik Samu és a billentyűs Cserháti István Pityi már nem volt a zenekar tagja, közösen alapították meg a P. Box-ot.^[133]

A hetvenes évek végének másik nagysikerű, de szintén tiltólistára került zenekara a Nagy Feró vezette Beatrice volt. Az eredetileg 1969-ben női popegyüttesként indult csapat az évek során többször átalakult, majd a tagcseréket és stílusváltásokat követően 1978-ban álltak színpadra AC/DC ihlette rockzenéjükkel és „csöves” fazonjukkal.^[134] Bár nem sikerült magukat elfogadtatni a kultúrvezetéssel, és lemezük is csak a rendszerváltás közeledtével, 1988-ban jelenhetett meg, Nagy Feró mégis sokat tudott tenni azért, hogy lemezszerződéshez jussanak a nyolcvanas években felbukkant heavy metal zenekarok (elsősorban a Pokolgép).^[135]

Metal nemzedék (1980-as évek)

Az 1980-as évek elején a brit heavy metal új hulláma Magyarországot is elérte. Igaz, először csak apró rezgésekkel, mivel hivatalosan se a Judas Priest, se az Iron Maiden, se a Saxon, se más NWOBHM csapatok lemezei nem voltak kaphatóak. A nyugatról becsempészett bakelitkorongok hatására azonban 1981/82 táján megalakultak az első magyar heavy metal zenekarok, mint a Stress és a Pokolgép. Komoly ismertségre a Pokolgépnek sikerült szert tennie, mikor beneveztek az 1983-as Ki mit tud? vetélkedőre és megmutathatták magukat ország-világnak. A következő évben már a Budapesten koncertező Motörhead előzenekara voltak. 1985-re stabilizálták felállásukat és egyre növekvő népszerűségük hatására – valamint Nagy Feró (Beatrice) közbenjárására – a Hungaroton vezetői végül lemezszerződést kínáltak a csapatnak. A heavy metal műfaj első magyar nagylemeze a Pokolgép 1986-ban megjelent Totális metál című albuma volt.^[136]

A soproni Moby Dick fejlődésén a magyar metal színtér zenei változásai pontosan lemérhetők. A zenekar a Stress és a Pokolgéppel egyidőben indult az 1980-as évek elején, de a gimis srácok akkor még a Hobo-féle blues-rockkal, majd hard rockkal próbálkoztak. Aztán őket is elkapta a brit heavy metal és a germán power metal, ennek eredménye a ma is Moby Dick slágernek számító Keresztesvitéz. Majd a nyolcvanas évek vége felé Magyarországra is betört a thrash metal olyan csapatokkal, mint a Kreator, a Metallica, a Testament, és a Moby Dick már ebben a stílusban készítette el debütáló lemezét 1990-ben.^[137]

A nyolcvanas évek második felében kissé tudathasadásos állapotban létezett a heavy metal Magyarországon. Miközben gombamód szaporodtak az új metal együttesek és a koncertekre ezrek voltak kíváncsiak, addig csupán a Pokolgépből kivált Paksi Endre által, 1986-ban alapított Ossian zenekar kapott lehetőséget lemezkészítésre a Pokolgép mellett.^[138] 1986-tól 1990-ig mindössze öt(!) heavy metal lemez jelenhetett meg (három Pokolgép és két Ossian album), ami a két zenekarnak hihetetlen népszerűséget biztosított, de igazán kibontakozni nem engedte a műfajt. Pedig a brit heavy metal követői után az Yngwie J. Malmsteen fémjelezte neo-klasszikus power metal hazai képviselői, mint a Sámán, az Árkádok és a Classica is felbukkantak.^{[139][140][141]} Majd a Metallica sikerei nyomán a nyolcvanas évek végén sorra alakultak a thrash metal zenekarok, mint az Undertaking, az Atomic, a Beyond, a Remorse vagy a kissé elvontabb The Bedlam.^{[142][143][144]}

Ezek a zenekarok legtöbbször a hazai viszonyok következtében nem tudtak érvényesülni, és a demókészítésnél, koncertezésnél messzebb nem jutottak. Az állami hanglemezkiadó nem törte magát, hogy az ígéretes csapatokat a piacra juttassa. Voltak, akik éppen ezért külön utakon indultak el és ennek köszönhetően külföldön is sikerült elismerést szerezniük. Egyik ilyen „különutas” a Tormentor zenekar volt, akik szerzői kiadásban (kazettán terjesztve) jelentették meg első albumukat: Anno Domini (1988).^[145] Az angol nyelvű album előfutára és inspirálója volt az 1990-es évek elején kibontakozó skandináv black metal mozgalomnak, később a frontember Csihar Attila pedig egyedi előadásmódjának – és nem mellesleg a norvég Mayhem debütáló albumán való szereplésének – köszönhetően ismert figurája lett a nemzetközi színtérnek.^[146] Egy másik rétegzenének számító műfajban, az instrumentális gitárzenében Szekeres Tamás alkotott figyelemreméltót, aki 1989-ben magánkiadásban jelentette meg Guitarmania című albumát, mely Európában is az elsők között volt ebben a műfajban. Addig csak az Egyesült Államokban jelentek meg ilyen stílusú lemezek. Ennek megfelelően Szekeres külföldön is sokat koncertezett.^[147]

A megjelent albumok száma ugyan nem tükrözte a metal népszerűségét, de a több tízezres eladási adatok jelzésértékűek voltak. A nyolcvanas évek második felében a magyar médiában sikerült előre törnie a műfajnak. Lénárd László és Cselőtei László 1986 őszén indítják el a Metallica Hungarica nevű rajongói magazint, amely 1989-től a német Metal Hammer magazinnal kooperálva az ország meghatározó keményzenei havilapja lett és máig folyamatosan megjelenik.^[148][149] A Magyar Rádióban hétről hétre hallható volt a Heavy metal kedvelőinek című műsor, ahol a legfrissebb külföldi heavy metal és thrash metal albumokat játszották le teljes egészében a vékony pénztárcájú magyar rockerek legnagyobb örömére. 1989 januárjában indult a Petőfi adón a Heavy metal magazin heti 40 percben az éjszakai műsorsávban, áprilisban pedig a Rockkalapács tévéműsor a Magyar Televízió kettes csatornáján, mindkettő Lénárd és Cselőtei szakértői támogatásával.^[150]

Eközben a művelődési házakban és a Petőfi Csarnok színpadán sorra rendezték a metal fesztiválokat, egymás után nyíltak a rockkocsmák, a rockbutikok, és a kizárólag kemény zenéket forgalmazó kis lemezboltok. Budapesten pedig olyan aktuális külföldi előadók léptek fel 1984 augusztusában mint a Motörhead és az Iron Maiden, akiket aztán az 1980-as évek második felében sorra követtek a Saxon, a Scorpions, a Stormwitch, az egykori Accept énekes saját zenekara az UDO, vagy éppen a Metallica.^[150][138]

Változó idők (1990-es évek)

Az 1989-es rendszerváltás után a lemezkiadásban is megszűnt az állami monopólium és az új kiadói vállalkozások már igyekeztek kihasználni a metal népszerűségét. Az új évtized kezdetén a frissen alakult kiadóknál így kapott lehetőséget bemutatkozó albumának elkészítésére a Moby Dick (Ugass kutya!, 1990 - Proton), a Dance (Love Commando, 1990 - Proton), a Sing Sing (Életfogytig rocknroll, 1990 - Proton), a Diktátor (Animal Metal, 1991 - Hajdúton) és a Lady Macbeth (Lady Macbeth, 1991 - Rocker).^[151] Az egyik legrégebbi magyar heavy metal zenekarnak számító Stress pedig szerzői kiadásban jelentette meg bemutatkozó albumát Kísértetkastély címmel 1991-ben.^[152]

A 90-es évek elejére a konkurencia megerősödésével a Pokolgép elveszítette addigi vezető szerepét a hazai színtéren. Ehhez természetesen nagyban hozzájárult a zenekar kettészakadása, ami a rajongótábort is megosztotta.^[151] A legnépszerűbb csapatoknak a Pokolgép mellett akkoriban a Moby Dick, az Ossian, a Sing-Sing valamint a Pokolgépből és Ossianból kivált tagok alapította Omen és Akela zenekarok számítottak. A rendszerváltással egyidőben a külföldi multinacionális lemezkiadók is megérkeztek Magyarországra,^[151] így az átalakult Pokolgép következő lemezét (Adj új erőt!, 1991) és a vezető szerepre törő Moby Dick második albumát (Kegyetlen évek, 1991) például már a brit EMI magyar leányvállalata adta ki.^[153][154]

Közben a thrash metalból kiszakadt extrém stílusirányzatok is kezdtek beszivárogni az országba, köszönhetően a megélénkülő klub- és koncertéletnek. A 90-es évek elején a Petőfi Csarnokban a feltörekvő külföldi csapatok közül az Obituary, a Dismember, a Sepultura, a Paradise Lost és a Tiamat is egyaránt fellépett, amely a magyar zenekarokra is inspirálólag hatott. Kialakult a magyar death metal színtér, amelynek első albumát Far From Christ címmel a zalaegerszegi Monastery adta ki 1992-ben.^[155] Aztán következett a szombathelyi Extreme Deformity meggyőző debütálása (Internal, 1993), majd évente egy-egy újabb anyag a Subject, az Intense Agonizing, a Diafragma, az Art Of Butchery, és a Testimony zenekaroktól. A stílus underground státusza miatt ezek az albumok szerzői kiadásban vagy kis független kiadóknál jelenhettek csak meg, de fontos mérföldköveknek számítanak a stílus magyarországi történetében.^[156]

A másik extrém metal stílus a black metal kezdetben még ennyi lehetőséghez sem jutott Magyarországon, éppen ezért figyelemre méltó, hogy a szombathelyi Sear Bliss zenekar bemutatkozó albumát (Phantoms) rögtön egy holland kiadó jelentette meg 1996-ban.^[157] A többi black metal zenekarnak ekkor még magyar szinten sem sikerült igazán kitörnie, de a 90-es évek második felében folyamatosan alkottak, és az ezredfordulót követően a legjobbak, mint például az Ahriman, a Frost, a Dusk és a Nebron, hazai vagy külföldi lemezszerződéshez jutottak.

A 90-es évek közepétől a változó nemzetközi trendeknek megfelelően a betelepült multik Magyarországon is inkább az új tehetségek és az új trendek felé fordultak, és ezeket próbálták befuttatni kisebb-nagyobb sikerrel: Black-Out (Sony Music), Carmen (Polygram), Fresh Fabrik (Warner), Nyers (BMG), Nevergreen (Polygram), Replika (Sony Music), Warpigs (Polygram). Többségük a magyar Metal Hammer magazin 1994 és 1996 között kiadott, a hard rocktól a metalon át a hardcore punkig mindenféle stílusirányzatot felölelő, három részt megélt Demonstráció válogatás-sorozatán mutatkozott be először a nagyközönségnek. A válogatáson lemezszerződéssel még nem rendelkező underground zenekarok szerepeltek.^[158]

Eközben az évtized közepére a keményebb hangvételű zenék terén a metal zenekaroktól olyan punkos, rock and roll beütésű együttesek vették át a „piacvezető” szerepet, mint a Tankcsapda és a Junkies. A korábban sikeres magyar metal zenekarok egymás után kerültek válságba.^[151] Az Ossian 1994-ben feloszlott, a Pokolgép némi nosztalgiázás után 1995-ben széledt szét, ugyanekkor a Moby Dick is leállt és tagjai projektezéssel töltötték az időt, az Omen és az Akela 1997-ben kiadott stúdióalbumain pedig elektronikus hatásokkal próbálta megújítani hangzását (sikertelenül).

Koncertvonalon az évi egy-két nagy külföldi együttes (Deep Purple, Guns N’ Roses, Metallica, Megadeth, Bon Jovi, Scorpions, Aerosmith, Black Sabbath, Motörhead, Slayer, Red Hot Chili Peppers, Peral jam, KISS) felléptetésén 1997-ben sikerült túllendülnie a hazai koncertszervezőknek. Ettől az évtől kezdve a Petőfi Csarnok és a nagyobb arénák, mint a BS és a Kisstadion mellett a kisebb budapesti és vidéki klubok is bekapcsolódtak a nemzetközi vérkeringésbe, és ennek köszönhetően a tehetséges új, de még kisebb rajongótáborral rendelkező (például: Nevermore, Hammerfall, Moonspell, The Gathering) vagy alapvetően kint is underground kult státuszban lévő zenekarokat (például: Anathema, Psychotic Waltz, Savatage, Overkill, D.R.I.) is érdemes volt elhozni Magyarországra.^[150]

A külföldiek mellett a magyar zenekarokra is kíváncsi volt a közönség. Még az olyan underground stílusokban is, mint a progresszív metal. A 90-es évek második felében például évente került megrendezésre az Eclipse, a Stonehenge, az Everflow és a Symmetry (később Perfect Symmetry) nevével fémjelzett Progresszív Metal Fesztivál előbb Pécsett, majd Budapesten.^[159]

A magyar heavy metal új hulláma (2000-es évek)

A 90-es évek végén lassan Magyarországon is éreztette hatását, hogy a svéd HammerFall bemutatkozása Európa-szerte visszahozta a köztudatba a tradicionális heavy metalt. Persze csak underground szinten. Azonban a győri heavy metal fesztiválokon az 1998-tól újra aktív Ossian vezérletével már olyan feltörekvő fiatal zenekarok izzították a közönséget, mint a Demonlord, az Obstruction, a Stainless Steel, a Cross Borns.^[160]

A hazai kiadók tehetetlenségét megunva a Metal Hammer magazin szerkesztősége lemezkiadót alapított Hammer Records néven,^[161] és egyik első kiadványukként ők jelentették meg az Ossian visszatérő lemezét (Fémzene),^[162] amit azóta a stílus számtalan régi és új zenekarának albuma követett.^[163] Ezzel együtt, szakmai tapasztalatuknak köszönhetően sok külföldi független metal kiadóval kötöttek szerződést magyarországi terjesztésről, ami tovább szélesítette a szűkös metal kínálatot a csupán nagy nevekre koncentráló hazai lemezpiacon.^[164] A Hammer Records mellett a győri Nephilim kiadó is számos tehetséges magyar együttesnek adott lehetőséget az ezredfordulón.

A külföldi nagy metal fesztiválok mintájára először 2000-ben szervezték meg Budapesten a kétnapos Summer Rocks fesztivált a Petőfi Csarnokban tizennyolc fellépővel, erős külföldi mezőnnyel (Gamma Ray, Pink Cream 69, Marduk, Borknagar, Immortal, Vanden Plas, Leadfoot) és a legjobb hazai zenekarokkal.^[165] 2004-ig öt nyáron át szervezték meg önállóan, majd az eredeti koncepciót megtartva a rendezvény 2005-től beolvadt a Sziget Fesztivál programjába Metal Hammer (később Hammerworld) színpad néven, és mai napig a Sziget egyik leglátogatottabb helyszíne minden évben.^[166] Egy másik igen sikeres fesztivál a dark/gót/black metal stílusokra koncentráló Gothica, amelyet számtalan fellépővel, nagy érdeklődés mellett 2001 óta minden évben megrendeznek Budapesten.^[167]

Az új évezredben egyre több magyar metal zenekar jutott külföldön is fellépési lehetőséghez. Az igazi hírt ekkor már egy nyugati lemezszerződés jelentette. A black metalos szombathelyi Sear Bliss az első albumtól kezdve szinte folyamatosan nyugati kiadóknál készíti aktuális lemezét.^[157] Rajtuk kívül a metalcore-t játszó Bridge To Solace, a göteborgi dallamos death metal Casketgarden, és a rutinos doom metal (ex-Mood) zenészekből álló Wall of Sleep dolgozik külföldi underground kiadóknál kezdettől fogva. A nagy szenzációt azonban a Mezőkovácsházáról elindult Ektomorf szolgáltatta 2004-ben, amikor a legnagyobb független metal kiadó, a német Nuclear Blast szerződtette őket,^[168] és ennek köszönhetően a következő három évben megjelent lemezeikkel Európa-szerte ismert zenekarrá váltak. Ők az egyetlen rendszeres magyar fellépői a nagy európai metal-fesztiváloknak, mint a Wacken,^[169] a Summer Breeze, a Rock Am Ring vagy a With Full Force.^[170]

Hazai pályán az új generáció legsikeresebb zenekara kétségtelenül a Depresszió, akik a Tankcsapda zenei világát a saját korosztályuk nyelvére fordítják le olyan külföldi példaképek hatásait beépítve, mint a Machine Head, a Korn vagy a Soulfly. A Tankcsapda előzenekaraként turnéztak először, majd pár évvel később már önállóan töltötték meg a Petőfi Csarnokot, ami mind a mai napig a siker egyik komoly fokmérője Magyarországon.^[171]

Az aktuális trendek alapján a magyar undergroundban két stílusirányzat dominál leginkább. Egyrészt a folk metal zenekarok, akik közülük a soproni Dalriada (korábban Echo of Dalriada) a legsikeresebb. 2003-ban Arany János költeményének, A walesi bárdoknak folk metalos megzenésítésével hívták fel magukra a figyelmet. Egyre nagyobb példányszámban fogyó lemezeiken, dalaikban magyar népzenei motívumokkal ötvözik a metal stílusjegyeit.^[172]

Az évtized másik népszerű hazai underground stílusa a sludge/southern metal, amelynek vezető zenekara az egykori Mood együttes tagjaiból alakult Stereochrist. Érezhetően ekkorra érett be a 90-es évek második felében aktív Mood öröksége, akik 2001-es feloszlásukig a sludge metal alapjait adó doom metal legerősebb, nemzetközi szinvonalú magyar képviselői voltak. A Stereochrist mellett több fiatal csapat (Stonedirt, Sunday Fury, Locust On The Saddle) is eljutott már a lemezkiadásig az utóbbi egy-két évben, ami kétségtelenül a stílus és a rajongótábor folyamatos erősödését jelzi.^[173]

A hazai metal underground legnagyobb problémáját mindig is a korlátozott fellépési lehetőségek, a rock klubok alacsony száma jelentette. Budapesten az ingatlanfejlesztések veszélyeztetik a többségében eladásra váró régi épületekben működő rock klubok létét (például a Kultiplex bezárása)^[174], a vidéki városokban pedig a fizetőképes kereslet alacsony szintje okoz gondot. Eközben a magyar hangstúdiók és hangmérnökök teljesítménye, a rendszerváltás óta tartó folyamatos fejlesztéseknek és szakmai fejlődésüknek köszönhetően már közelíti a nyugati szintet.